2009. május 19.

Brokkolifelfújt




Hozzávalók
  • brokkoli (mélyhűtött vagy friss) 
  • 3 tojás
  • 2 kisebb fej hagyma 
  • füstölt sajt
  • olíva olaj
  • só, bors 
  • szerecsendió 

A sütőt 180 fokra előre felmelegítjük. A brokkolit gőzben megpároljuk. Amíg ez történik a hagymát apróra felvágjuk és kevés olíva olajon megpároljuk, egy kicsit rá is lehet pirítani. Amikor kész akkor egy tálba átrakjuk, ami elég nagy ahhoz, hogy majd ebben keverjük össze az egész krémet. Jöhet hozzá a brokkoli, és villával nagyjából összenyomkodom, és összekeverem. Reszeljük bele a füstölt sajtot. Én raktam bele két röhögőtehenes kockasajtot is, mert nem volt itthon sajtkrém. Sózzuk, borsozzuk és egy kis szerecsendió is jöhet bele. Az egészet merülő mixerrel összepépesítem, hogy ne maradjanak benne nagy darabok. Kóstoljuk meg, és kicsit erősebbre fűszerezzük a kelleténél mert ha a tojás belemegy, az elhígítja az ízét.
Válasszuk szét a 3 tojást, a sárgája mehet egyből a krémbe, keverjük össze. A fehérjéket felverjük keményre, és hozzákeverjük a krémhez.
A felfújtas formákat érdemes kivajazni, bár én elfelejtettem és simán kijött belőle, a tetején egy kicsit odaragadt, de nem vészesen. Belerakjuk a brokkolis krémet, ne tegyük teljesen tele mert akkor kifordul a szélein sülés közben, ahogy emelkedik. Kb. 20 percet volt bent, vízfürdőben (a tepsibe amibe a formákat raktam ment kb két ujjnyi víz is) , de tűpróba alapján meg lehet mondani, hogy mikor van kész. Félidőnél átraktam a légkeverésről alsó sütésre, hogy ne égjen meg a teteje és alulról kapja a hőt, ettől még jobban megemelkedtek :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ha ízlett, kommentelj! / Make a comment if you liked it.