2014. június 14.

Kávétorta bogyós gyümölcsökkel - cukormentes

Ez is egy olyan torta, amit cukormentes vagy cukros változatban is el lehet készíteni, az enyémben összesen két vaníliás cukor volt a piskótában, de adott esetben azt is el lehet hagyni, és csak nyírfacukorral csinálni az egészet.


Egy közepes méretű tortaformához illő mennyiségű tojásból sütünk piskótát, a recept egy korábbi bejegyzésemben fent van, ha valakinek szüksége lenne bombabiztos piskóta receptre. Ez most épp 7 tojásból készült, csak nyírfacukorral, meg két csomag vaníliással, de azt ki lehet hagyni belőle. 
 
 
Hozzávalók a krémhez: 
  • 500 gr mascarpone
  • 4 dl habtejszín
  • 1 csomag expressz zselatin fix 
  • 1 adag kávé fél adagnyi vízben lefőzve 
  • folyékony édesítő 
Gyümölcsök: ribizli, áfonya, málna és szeder, de persze ez választás kérdése.


A krémhez a tejszínt habbá verjük, majd óvatosan belekeverjük a mascarpone-t, hozzáadjuk a kávét és az édesítőt, és simára keverjük. Valószínűleg túl híg lesz, ezért kell bele a zselatin fix, ami majd ad neki egy kis tartást. Kóstolni mindenképp kell, hogy elég kávés és édes e.


A piskótát három lapra vágjuk, a legalsó lapot bőven megkenjük a krémmel, megszórjuk ribizlivel, majd jöhet a középső lap, újra krém és ribizli, majd a teteje a piskótának.

Kívülről is szépen bekenjük a tortát, majd a tetejére jöhetnek a gyümölcsök. Érdemes hűtőbe tenni egy pár órára, hogy a piskóta picit beszívja a krémből a nedvességet, meg az egész kidermedjen.

2014. június 8.

Tonhalas és csirkés tortilla tekercs zöldfűszeres szósszal

Szeretek tortilla-ba tekerni dolgokat, mert rengetek variációban el lehet készíteni. Egy trükkje van: fel kell melegíteni a lapokat, mielőtt megtöltjük őket, különben törni fog. Nem javaslom a mikrózást, sokkal jobb, ha az ember egy száraz serpenyőben fél percig mindkét oldalát pirítja a tortilla lapoknak, ettől még finomabb is lesz. Akinek gondjai vannak a tortilla feltekerésével, íme egy kis segítség: 


4 személyre 6 darab 25 centi átmérőjű tortilla lap elegendő kell legyen.

Hozzávalók a tonhalkrémhez:
  • 1 doboz konzerv tonhal sós lében 
  • 2 evőkanál majonéz
  • egy negyed citrom leve
  • frissen őrölt bors 
A tonhalat tegyük egy tálba és villával szedjük szét szálaira, majd jöhet hozzá az összes többi hozzávaló, amivel alaposan elkeverjük. Kóstolni kell, hogy elég sós e, illetve kell e még bele citromlé. 

  Hozzávalók a csirkéhez:
  • 1 csirkemell filé
  • frissen őrölt bors 
A csirkemellet hosszában csíkokra vágjuk és egy kevés olajon mindkét oldalon megpirítjuk, de ne szárítsuk ki. Pár perc elég mindkét oldalnak. Közben sózzuk és borsozzuk meg.


Hozzávalók a zöldfűszeres szószhoz:
  • 3 evőkanál tejföl
  • 1 evőkanál majonéz 
  • 1 marék snidling 
  • 1 marék kakukkfű
  • egy kevés petrezselyem
  • frissen őröl bors 
Az összes fűszert apróra vágjuk, nyilván a kakukkfűnek csak lecsipegetjük a leveleit, és hozzákeverjük a tejfölhöz. Jöhet bele a kevés majonéz, só, bors, alapos keverés és kóstolás. 
 
 
Ezek után annyi a dolgunk, hogy a tortilla lapokat tetszés szerint megtöltjük. Én a csirkésbe tettem a szószból, volt benne jégsaláta, apróra vágott újhagyma, ruccola, egy kevés sajt és koktél paradicsom félbe vágva. A tonhalasba szintén került ruccola,  újhagyma, sajt, paradicsom és volt olyan, amibe tettem a szószból is.