2010. december 19.

Sós guba: paradicsom és zöldfűszerek

Olaszos kifliguba

Vasárnap dél volt, nem volt kedvem főzni, 4, már a megvásárlásakor szikkadt kifli hevert a hűtőben, az édes mákos guba ötletét pedig elvetettem, ismerve a háztartásban lakó emberek ellenszenvét a mák iránt. Így jött az ötlet: miért ne lehetne a guba sós? Megszületett hát az olaszos stílusra vett kifliguba.




Hozzávalók:

4 szikkadt kifli
fél liter tej
1 hámozott paradicsom konzerv
kolbász felkarikázva
két marék gomba
3 gerezd fokhagyma
reszelt sajt
friss bazsalikom és kakukkfű levelek
1 dl víz
1 dl száraz vörösbor
1 evőkanál sűrített paradicsom
só, frissen őrölt bors
3 csepp édesítő

Elkészítés:

A kifliket felkarikázzuk, és egy jénaiba tesszük, ráöntjük a tejet, és jól összekeverjük, hogy a kifli magába tudja szívni a tejet. Közben a gombákat megmossuk, és felnegyedeljük, egy serpenyőben kevés olívaolajon elkezdjük párolni, persze sózzuk és borsozzuk is, és a kakukkfű levelek felét hozzácsipkedjük. Csak addig pároljuk, amíg egy kis vizet nem ereszt, nem kell nagyon megfonnyasztani. Amikor kész, a gombát félretesszük. A 3 gerezd fokhagymát felaprítjuk picire, egy kis olívaolajon megfonnyasztjuk, majd hozzáöntjük a paradicsomot, megerősítjük az ízét a sűrített paradicsommal, megsózzuk és megborsozzuk. A három csepp édesítő csak azért kell, hogy ellensúlyozzuk a paradicsom savasságát. Hozzáöntjük a vizet és a vörösbort és 15 percig forraljuk a mártást, közben hozzáadunk 3-4 levél friss bazsalikomot felaprítva. Amikor kész, a gombával és a kolbászkarikákkal együtt hozzákeverjük a mártást a kiflihez, és hozzácsipkedjük a maradék kakukkfüvet. A tetejére halmozzuk a reszelt sajtot, és 190 fokon kb. fél óráig sütjük, amíg a teteje aranybarna nem lesz. Akinek van a sütőjén olyan funkció, amivel alulról lehet sütni, egy ideig érdemes, hogy kicsit átsüljön az egész. 



2010. december 7.

Zelleres sütőtökleves kolbász chipsszel



Hozzávalók
  • 1 kis fej hagyma 
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 sütőtök fele
  • 1 zeller fele 
  • 2 evőkanál tejföl
  • másfél evőkanál rozmaring levél
  • felkarikázott kolbász ízlés szerinti mennyiségben 
  • egy kevés őrölt szerecsendió 
  • só, frissen őrölt bors
  • kb. 1 liter víz 

A hagymát megpucoljuk és viszonylag apróra vágjuk. A fokhagymát a kés lapjával megnyomjuk, és nagyjából összevagdossuk. Egy kis olajon felrakjuk őket alacsony lángra, egy kis sót és borsot adunk hozzá. Közben megpucoljuk a zellert és a sütőtököt, és egyforma nagyságú darabokra vágjuk őket. Amikor a hagyma és a fokhagyma már üveges, hozzádobjuk a zöldségeket, és megint sózunk. 10 percig dinszteljük őket együtt, majd jöhet a víz, nagyobb lángra állítjuk, és lefedjük. Amikor felforrt, visszaveszünk a lángból, hogy ne fusson ki. Addig főzzük, amíg a zeller is teljesen puhára fő. Amikor ez megvan, az egészet összeturmixoljuk, visszatesszük a tűzre, és belekeverjük a tejfölt, és a szerecsendiót. Megborsozzuk, és megsózzuk, ha kell. 
A rozmaring leveleket egy kevés olajon megpirítjuk, hogy ropogósra süljenek, ugyanezt a kolbásszal is megcsináljuk. Ezzel a kettővel együtt szervírozzuk a kész levest. 


Peel the onion and the garlic and chop them quite fine. Add some salt and pepper and start cooking them in a bit of oil. Meanwhile peel the celery and the pumpkin and cut them in equally big pieces. When the onions and the garlic is soft enough, add the vegetables and cook them together for 10 minutes, after adding some salt, then pour the water into the dish, turn on the heat and cover the dish. Cook it until the celery becomes absolutely soft. When it's done, puree the soup with a blender and put it back to the burner. Add the sour cream and the nutmeg, some ground pepper and, if necessary, salt. The soup is finished. 
Fry the rosemary leaves in a bit of oil to make them crunchy, as well as the sausage, and serve the soup with these two on the top.


2010. december 1.

Fűszeres morzsában sült karfiol


Imádom a rántott karfiolt, de ritkán készítek itthon, mert túl sok olaj kell hozzá, amivel utána nem tudok mit kezdeni, illetve ha már karfiol van, azt szeretem valami könnyű formában elkészíteni. Így jött az ötlet, hogy egy fűszeres morzsába forgatva és sütőben megsütve majdnem ugyanazt az eredményt érhetem el, így is ropogós lesz, és finom! Ráadásul maradt egy pár darab száraz kenyér és zsömle, így lett a házi morzsa :)

Hozzávalók
  • 1 kisebb fej karfiol
  • 3 tojás 
  • egy kevés tej 
  • zsemlemorzsa
  • só, frissen őrölt bors
  • reszelt sajt
  • fokhagymás só vagy fokhagyma granulátum 
  • őrölt szerecsendió 



A karfiolt megtisztítjuk és rózsákra szedjük, nem túl nagyokra, hogy könnyebben lehessen bánni velük. Megsózzuk és megpároljuk gőzben, majdnem tökéletesre, hogy még ne legyen annyira puha, hogy könnyen szétessen. Közben, ha házilag készítjük a morzsát, akkor a száraz kenyeret ledaráljuk vagy reszeljük, hozzákeverjük a sót, a borsot, a sajtot, a szerecsendiót és a szárított fokhagymát. A már puha karfiolt picit kihűtjük. A három tojást felverjük és egy pici tejet adunk hozzzá. A karfiol rózsákat először a tojásba forgatjuk, majd a morzsába, és egy sütőpapíros tepsire rakjuk. 180-190 fokon 10 perc alatt aranybarnára sülnek. Én egy kevés rozmaringot és citromlét kevertem tejfölbe, és azzal ettem, isteni volt!