2011. június 29.

Teljes kiőrlésű rozmaringos pizzás csiga



Megragadt a fejemben a csigakészítés a múltkori fahéjas után. Ez a tészta most egyszerűbb, rendes élesztővel készült és csak teljes kiőrlésű liszt van benne. Tök egyszerű elkészíteni, a tésztát meggyúrja a kenyérsütő gép, keleszteni kell egy óráig, majd rárakni a többi hozzávalót, feltekerni és felszeletelni. A fűszerezése egy kicsit olaszos, a húst is ki lehet belőle hagyni, de én raktam bele egy kevés apróra vágott csípős kolbászt is.


Hozzávalók kb. 28 darabhoz: 

A tészta: 
  • 35 dkg Graham liszt
  • 30 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
  • 2 nagy csipet só
  • 4 evőkanál olaj
  • 5 dkg friss élesztő
  • 3 dl meleg tej
  • 1 marék rozmaringlevél
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 tojás


A töltelék:
  • 1 kicsi sűrített paradicsom konzerv
  • 4-5 evőkanál ketchup
  • 1 teáskanál édes paprikakrém
  • 1 evőkanál oregano
  • 6-7 levél friss bazsalikom
  • 20 dkg reszelt trappista sajt
  • egy kevés egészen apróra vágott kolbász
A tésztához kimérjük a lisztet, és belemorzsoljuk a friss élesztőt. A rozmaringot egészen apróra felvágjuk és a sóval együtt a liszthez keverjük. Beleöntjük a gépbe, hozzáütünk egy tojást, a meleg tejet és az olajat, illetve a fokhagymákat fokhagymanyomón átnyomjuk. Amikor a tésztát készre dagasztotta a gép, kivesszük és meleg helyen (pl. a sütőben 50 fokon) konyharuhával lefedve duplájára kelesztjük. 
Közben a töltelékhez összekeverjük a sűrített paradicsomot, a ketchupot és a paprikakrémet. Hozzáadjuk az oreganot és jól elkeverjük. A bazsalikomot egész apróra felvágjuk, a kolbásszal együtt. A sajtot lereszeljük.
Amikor a tészta kellően megkelt, kilisztezett felületen újra átgyúrjuk és kinyújtjuk téglalap alakúra, amilyen vékonyra tudjuk, vagy szeretnénk. A paradicsomkrémet rákenjük, és megszórjuk a többi hozzávalóval. A hosszabbik oldalon feltekerjük és kb. kétcentis darabokra vágjuk. Egy tojással megkenjük a tetejét, és a sütőben 180 fokon kb. 15 perc alatt aranybarnára sütjük őket. 

2011. június 27.

Teljes kiőrlésű fahéjas - banános csiga

 

Sajnos nem teljes mértékben teljes kiőrlésű, mert van benne finomliszt is, bár csak egyharmada a tésztának.Valamiért nem merek csak teljes kiőrlésűből dolgozni, bár az élesztő jó levegősre felfújta, de mindig félek, hogy túl sűrű lesz a tészta, ha csak teljes kiőrlésűt rakok bele. Eredetileg a tésztába szerettem volna a banánt beledolgozni, de túl lágy lett volna, ezért a töltelékbe került. Tulajdonképpen lehet, hogy jobb is így, mert jobban érezni az ízét. Nincs benne túl sok cukor, bár a banán is számít azért valamennyit, úgyhogy édes szájúaknak plusz cukor, vagy utólagos édesítés kellhet.


Hozzávalók
  • 20 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
  • 25 dkg Graham liszt
  • 20 dkg simaliszt
  • 10 dkg cukor 
  • 4 dl tej
  • 10 dkg vaj
  • 1 tojás
  • 1 csomag instant élesztő 
  • 1 csipet só
  • 3 banán
  • 2 evőkanál őrölt fahéj 
  • 1 tojás a kenéshez
A a tejet a cukorral és a vajjal felrakjuk egy lábosban melegedni nagyon kis lángra. Nem szabad felforralni, csak melegíteni akarjuk, hogy a vaj és a cukor elolvadjon. Közben kimérjük a lisztet és összekeverjük a csipet sóval és az élesztővel. Én kenyérsütő gépben szoktam dagasztani, most is ezt használtam, a lisztes keveréket pedig beleöntöttem a keverőbe. Amikor a tej kész, egy felvert tojást belekeverünk, majd az egész keveréket a liszthez adjuk, és összeállítjuk a tésztát. 
Amíg dagaszt a gép, villával összenyomkodjuk a banánokat és elkeverjük a fahéjjal. Én adtam hozzá egy kis édesítőt is, mert a banán elég éretlen volt. A tésztát jó szélesre kinyújtjuk lisztezett felületen, és rákenjük a tölteléket. A hosszabbik oldalon kezdve feltekerjük az egész tésztát, és kb. 2 centis csíkokra vágjuk. Tepsire tesszük őket, megkenjük a másik felvert tojással és 200 fokra betesszük sülni. Kb. 15 perc alatt szépen megsülnek. Hagyjuk kihűlni és utána már ehető is! :) 

Tonhalas-zöldborsós rakott tészta


Mostanában folyamatosan konyhai balesetek érnek, úgyhogy fájdalomdíjul kaptam egy két darabból álló casserole szettet, a nagyobbik pont két embernek elég, a kisebbik pedig egy adagos. Másnap egyből kipróbáltam egy kis rakott tonhalas tésztával :)


Hozzávalók
  • egy fél csomag penne tészta
  • 1 doboz hámozott paradicsom 
  • 3 csepp édesítő
  • 1 fej hagyma 
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 tonhal konzerv (sós lében)
  • zöldborsó ízlés szerint 
  • reszelt sajt
  • só, bors 
A tésztát lobogó sós vízben megfőzzük. A hagymát és a fokhagymát apróra vágjuk és feltesszük egy serpenyőben pirulni. A konzerv paradicsomot apróra összevágjuk és a hagymához adjuk. Adunk hozzá sót, borsot és egy kis vizet és a három csepp édesítőt. Beleöntjük a borsót is, és az egészet lefedjük. Addig főzzük, amíg a borsó meg nem puhul, majd levesszük a fedőt és egy kicsit forraljuk a szószt, hogy sűrűbb legyen. Amikor ez megvan, a tészta egyharmadát beletesszük a tűzálló edényünkbe. Erre jöhet a tonhal egyharmada, és a szósz szintén egyharamada. Ezt megismételjük még kétszer, amíg minden elfogy, majd a tészta tetejét megszórjuk sajttal. A sütőben 200 fokon addig sütjük, amíg a sajt aranybarna nem lesz. Nyári melegben még hidegen is nagyon jó!

2011. június 13.

Ribizlis-málnás piskóta


Rengeteg ribizli és málna terem a kertben folyamatosan, és szerencsére a család kifejezetten szereti a fanyar gyümölcsöket, így hát megszületett a rendkívül gyors ribizlis piskóta. A piskóta receptjét a desszert.eu oldalon találtam egyszer régebben, gyakorlatilag elronthatatlan. Azelőtt sosem sikerültek a piskóták, de ezzel a recepttel sütőpor és minden nélkül eszméletlen piskótát lehet sütni. Talán annyi a hibája hogy kicsit száraz, mert nincs benne vaj, bár ezt azért lehet pótolni, mindenkinek az ízlése szerint. 


Hozzávalók
  • 6 tojás 
  • 25 dkg simaliszt 
  • 12 dkg cukor
  • két teáskanál vanília kivonat vagy aroma
  • ribizli és málna


Hideg tojást használjunk a piskóta készítéshez mindig! A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjéket a cukorral kemény habbá verjük. Ez a tészta legfontosabb mozzanata, mert a cukorral felvert tojás sokkal keményebb lesz, így a tészta nem fog összeesni és szép magasra felemelkedik. A sárgákat elkeverjük a vanília aromával és ha akarunk rakni bele, puha vajjal. A fehérjére öntjük a sárgákat és óvatosan összeforgatjuk. Utána kis adagokban rászitáljuk a lisztet a keverékre, minden adagot külön elkeverünk nagyon óvatosan. Sütőpapírral bélelt tepsiben eloszlatjuk a tésztát és a tetejét sűrűn megrakjuk a gyümölcsökkel. 160 fokon sütjük kb. 35-40 percig, én a légkeverést át szoktam kapcsolni félidőben alsó sütésre egy 10 percre, aztán vissza légkeverésre. A sütőben hagyjuk kihűlni, akkor nem fog összeesni. 

2011. június 9.

Dióval töltött cukkini és pirított hagymás kuszkusz

Dióval töltött cukkini és pirított hagymás kuszkusz / Courgettes with walnut and cream stuffing and couscous with golden onions



Két heti hús és állati eredetű termékektől való mentességre kárhoztattam, ezért mostanában folyton zöldséges kajákat főzök. Tegnap előtt tökös chilis babot csináltam, bolti chili con carne alapból, és meg kell mondjam, akármennyire is borzasztóan hangzik, baromi finom volt. Legközelebb ha ilyet főzök felrakom, már csak polgárpukkasztásképp is :)) Ez a mai kaja is jól sikerült, a cukkini nagyon jó barátja a diónak, a kuszkusz meg akármit csinálsz vele, finom lesz. Kicsit megszegtem a tilalmat, mert van egy jó három evőkanál tejföl ebben a receptben, de a szükség nagy úr, ha csak ezek vannak itthon a hűtőben.



I am condemned not to eat meat and any kind of animal derived products for two weeks so I'm constantly cooking vegetable dishes. The day before yesterday I made chili with squash and beans with a sotre-bought chili con carne spice mix and I have to admit, it might sound weird but it was absolutely yummy. Next time I cook it I will put the recipe in here, just to shock you people :) 
This dish I made today is a good one too, the walnut is a very dear friend of the courgettes and the couscous is always delicious, no matter what you do with it. I did however violate the prohibition because this dish contains at least three tablespoons of sour cream but  a must is a must, if it's the only thing you have in your fridge.



Hozzávalók / Ingredients  
4 cukkini / 4 courgettes
2 nagy marék dió / 2 big handfuls of walnut
3 evőkanál tejföl / 3 tbl spoons of sour cream
1 evőkanál keményítő / 1 tbl spoon of starch
2 gerezd fokhagyma / 2 cloves of garlic
só, frissen őrölt bors / salt, freshly ground pepper

A cukkiniket megmossuk és hosszában elvágjuk. A belsejét kivájjuk, és a kivájt részt egész apróra összedaraboljuk. A cukkini belsejét kevés olajon elkezdjük párolni, és közben sózunk. A diót késsel apróra vágjuk. A fokhagyma gerezdeket a cukkinire nyomjuk fokhagymanyomóval, és egy ideig együtt pároljuk a ketőtt. Majd jöhet a dió, amivel kb. 5 percig pirítjuk a keveréket. Levesszük a tűzről. A tejföllel elkeverjük a keményítőt és hozzákeverjük a diós keverékhez. A félbevágott cukkinikat egy tepsibe tesszük és megsózzuk őket. A mélyedésekbe töltjük a diós keveréket és 190 fokon addig sütjük, amíg a teteje megpirul, a cukkinik pedig megpuhulnak. Egy kis vizet tanácsos aláönteni. 



Wash the courgettes and cut them in halves alongside. Hollow them out and chop the inside parts fine. Start cooking it in a bit of oil, while you add a little salt. The walnuts also need to be chopped fine. For the garlic use the garlic press and press them onto the courgettes, cook them together for a few minutes. Then you can add the walnut, and let it cook for another 5 minutes. Take it off the heat. Stir the starch into the sour cream and add it to the walnut mixture and give it a good stir. Place the courgettes halves onto an oven pan and sprinkle some salt on them. Fill the hollow parts with the stuffing and cook them in the oven at 190 deg Celsius until the top gets golden and the courgettes are soft. It's safer if you pour a little water into the pan. 

Kuszkusz 2 személyre / Couscous for 2

1.5 dl kuszkusz / 1.5 dl of couscous
3 dl forró víz / 3 dl of boiling water
só / salt
2 fej hagyma / 2 onions

A hagymát apróra vágjuk és olajon aranybarnára pirírjuk. A kuszkuszt felöntjük a kétszeres mennyiségű forróvízzel, lefedjük és 20 percig hagyjuk állni. A végén összekeverjük. Én egy kis kerti kakukkfüvet is csipkedtem bele.

Chop the onions fine and cook them in a bit of oil until it becomes golden. Pour the water onto the couscous and cover it, let it rest for 20 minutes. When it's done stir the onions in the couscous. I also put some fresh thyme leaves in it.

2011. május 24.

Bundában sült pulykafalatok currys cukkini salátával

Az ebédre evett három falat tésztasaláta és 8 db eper délutánra megette a hatását, és a Gasztro olvasgatása után rámjött a főzhetnék. Reggel vettem egy pár gyönyörű cukkinit, pulykamell pedig volt a mélyhűtőben. A végeredmény elég jó lett, meg kell mondjam. Így már teli hassal várhatom, hogy jöjjön az eső, ahogy mostanában mindig szokott :)


Hozzávalók a pulykához
  • pulykamell 
  • fokhagyma granulátum 
  • egy kevés fehérbors 
  • 1 késhegynyi fahéj
  • tojás, liszt és morzsa a panírozáshoz
  • só
A pulykamellet falatnyi darabokra felvágjuk. A fűszereket összekeverjük egy edényben, és a felét a liszthez, a másik felét pedig a morzsához adjuk. A pulyka darabokat finoman megsózzuk, majd bepanírozzuk őket. Egy sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük a darabokat, és egy nagyon pici olajat csorgatunk rájuk. A papírt is érdemes megolajozni,hogy alulról is süljenek a darabok. 200 fokon addig sütjük, amíg mindenhol aranybarna lesz és ropogós. Sütés közben érdemes a darabokat megforgatni.

Hozzávalók a salátához
  • 2 cukkini
  • 2 dl natúr joghurt 
  • 2 evőkanál tejföl 
  • 1 teáskanál madras curry por
  • fél teáskanál őrölt római kömény
  • 1 teáskanál curry por 
  • só
A cukkinikat lereszeljük és serpenyőben egy kicsit megfonnyasztjuk, de fontos, hogy ne főzzük meg teljesen. Közben az öntethez valókat összekeverjük, és amikor a cukkini kész, hozzákeverjük azt is. Hagyjuk kihűlni legalább szobahőmérsékleten, de a hűtőbe is be lehet tenni.

2011. május 18.

Római köményes padlizsánkrém

A klasszikus grill padlizsán receptünket továbbfejlesztettem, és a krémesre sütött padlizsánokból tényleg krém lett. Az a jó benne, hogy sokféle módon lehet ízesíteni, én most római köménnyel és kurkumával csináltam, de legközelebb jön a többi verzió! :)
Hozzávalók
  • 3 nagy padlizsán 
  • 2 gerezd fokhagyma
  • olívaolaj
  • só, bors
  • 1 paradicsom 
  • 2 teáskanál őrölt római kömény 
  • fél teáskanál kurkuma
  • egy negyed lime leve

A padlizsánokat megmossuk és hosszában félbevágjuk. A padlizsán fehér húsát ferdén, mindkét irányból bevagdossuk, de ne vágjuk át egészen a héjáig. Az így keletkezett kis rombuszok mentén vékony fokhagymaszeleteket dugdosunk a padlizsánok belsejébe. A tetejüket egy kevés olívaolajjal megkenjük, és minden padlizsán felet megsózunk és megborzosunk. Alufóliával lefedjük és 200 fokos sütőben egy óráig sütjük legalább, belül teljesen krémesre kell sülnie a padlizsánnak. Nem baj, ha a héja egy picit keményre sül, azt most úgysem fogjuk felhasználni (mellesleg az is nagyon finom). Amikor kész, villával kikapargatjuk a puhára sült padlizsán belsejét. Adunk hozzá még sót, a kurkumát meg a római köményt is, illetve a lime levét. A végén egy paradicsom magos résézt kiszedjük és a húsát apróra felvágjuk. Az egészet összekeverjük és kóstolunk, ha kell, még utána ízesíthetjük sóval vagy mással. Szerintem másnapra még jobb lett, mint frissen.

2011. május 16.

Csokis zabpehely keksz

Családi kedvenc a Stahl Judit féle zabpelyhes keksz, de ezt most egy kicsit átalakítottam, kihagytam belőle a simalisztet, és teljes kiőrlésű tökölylisztet raktam bele, gyakorlatilag nem lehet megmondani a különbséget ízre. Raktam bele fahéjat is és egy kis rumaromát, ez sincs az eredetiben benne, de szerintem feldobja, nagyon finom lett végül :)


Hozzávalók kb. 24 darabhoz 
  • 15 dkg zabpehely
  • 15 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúza liszt 
  • 12 dkg barnacukor 
  • 2 tojás
  • 3 evőkanál natúr kakaópor 
  • 10 dkg fekete csoki 
  • 10 dkg vaj 
  • 2 teáskanál rumaroma 
  • 1 teáskanál fahéj
  • fél teáskanál szódabikarbóna

A zabpehelyből 10 dekát kimérünk, és egy száraz serpenyőben óvatosan megpirítunk. Hagyjuk kihűlni és egy darálóban liszt állagúra daráljuk. Ehhez hozzákeverjük a maradék 5 deka egész zabpelyhet és a lisztet, beleszitáljuk a kakaóport, és hozzáadjuk a szódabikarbónát és a fahéjat. A csokit felvágjuk apró darabokra és ezt is a lisztes keverékhez adjuk. Egy másik edényben a puha vajat a cukorral kikeverjük, majd hozzákeverjük a két tojást is. A rumaromát kimérjük és belekeverjük a vajas-tojásos masszába. Amikor minden megvan, az tésztát összekeverjük, és hagyjuk pihenni 10 percig. A sütőt 200 fokra állítjuk. A tésztából golyókat formázunk, majd azokat szétlapítjuk egy sütőpapírral kibélelt tepsiben. A sütőben elég nekik 6-8 perc, nem szabad túl sütni, hamar meg is égnek. 

Áfonyás - mangós gyümölcsrizs

Áfonyás - mangós gyümölcsrizs

Imádom a gyümölcsrizst, és most végre volt időm csinálni is, szerencsére kaptam mangót és áfonyát is, ezen kívül van még benne barack, sajnos ilyenkor még csak konzerv, bár az is elég finom, valljuk be.



Hozzávalók:
2 dl rizs
1 liter tej
áfonya
barack
mangó
1 csomag vanilincukor
egy fél citrom héja
fél teáskanál fahéj
édesítő


A tejhez hozzáadjuk a rizst, a vaníliás cukrot, a citromhéjat és a fahéjat, és az egészet felrakjuk a legkisebb lángra. Az édesítőt Rendszeresen kevergetjük, nehogy lekapja az alját. Közben az áfonyát megmossuk, a barackokról leöntjük a szirupot (én le is szoktam mosni róla), a mangót meghámozzuk. A barackot és a magnót felkockázzuk. A tejberizst addig főzzük, amíg a rizsszemek megdagadnak, és teljesen átfőnek. Utána levesszük a tűzről és hagyjuk fedő alatt még duzzadni. Elég sokat be fog még szívni a tejből. Amikor egy kicsit kihűlt, hozzákeverjük a gyümölcsöt, és hűtőbe tesszük. Én hidegen szeretem, de szobahőmérsékleten is finom! :)







2011. május 11.

Bodzavirágos palacsinta


A Gerecsében tett kirándulás egyik meglepetése a bodzavirág volt, amit véletlenül találtunk visszafelé. Sikerült szedni egy pár darabot, így az egyik nagy kedvencem, bodzavirágos palacsinta lett belőle :)

Hozzávalók 4 emberre
  • 5-6 nagyobb bodzavirág
  • 30 dkg simaliszt 
  • 2 tojás 
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • tej vagy víz 
  • egy kevés olaj
  • fél citrom héja


Először is a bodzavirágot nagyon alaposan megmossuk. A virágokat lecsipkedjük a száráról, és félretesszük, amíg a tésztát elkészítjük. A lisztet kimérjük. Egy edényben összekeverjük a két tojást, a tej egy részét, a két csomag vaníliás cukrot és az olajat . A lisztet apránként hozzáadjuk, amikor túl sűrű, akkor adunk még hozzá tejet vagy vizet. Ezt addig ismételjük, amíg a liszt elfogy, a végén pedig a megfelelő állagúra hígítjuk a tésztát. A legvégén hozzákeverjük a bodzavirágot. Hagyjuk állni egy picit, hogy a liszt megszívja magát, majd utána egy picit még hígítunk rajta. A palacsintákat megsütjük, és mézzel, vagy juharsziruppal meg is esszük őket egyből :) 

Májusi medvehagyma és bodzavirág a Gerecsében

Májusi medvehagyma és bodzavirág a Gerecsében


Egy kis kirándulást tettünk ma a Gerecsébe, mert a madarak azt csiripelték, hogy ott lehet szedni medvehagymát. Az erdőbe vezető út első kilométerén még nem látszott, hogy pár méterrel előrébb hatalmas medvehagyma "mezőt" fogunk találni, de a levegőben tisztán érezhetővé vált egy idő után a hagymaszag....:) Aztán egyik pillanatról a másikra beértünk a lelőhelyre, ahol rengeteg virágzó medvehagymát találtunk. Eszméletlen volt, majdnem a teljes aljnövényzet medvehagymából állt. Igaz, már nem olyan, mint egy hónappal ezelőtt, a virágja is már majdnem elnyílt, de egy pár tövet sikerült szerezni, kíváncsi vagyok túléli e itthon a kertben.
 Ajánlom mindenkinek, hogy a következő szezonban látogasson ki, mert nem mindennapi látvány a rengeteg hagyma, illetve az erdővel keveredő hagymaillat...:) A szedett levelekből valószínűleg levest, vagy medvehagymás bundában sütött pangasius filé lesz, ez még a jövő zenéje. Visszafelé találtunk bodzabokrot is, amin már volt nyílt virág, bár nem sok. A következő bejegyzés nem is kérdés, hogy a bodzavirágos palacsinta lesz, amit egyből elkészítettem a szerzeményből, ahogy hazaértem. 


2011. május 10.

Rozmaringos burgonyafelfújt sült zöldségekkel és almával



Nagyon hamar elkészülő fogás, amikor az ember lánya szakdolgozathoz gyűjt anyagot és nincs sok ideje főzni, mégis szeretne valami finomat enni. Igaz, hogy a krumpli nem a legkönnyebb étel, de a sült zöldség mellett elfér. 


Hozzávalók 2 főre

A felfújthoz
  • 2 nagyobb krumpli
  • 1 gerezd fokhagyma 
  • friss rozmaring levél ízlés szerint
  • 5 dkg sajt 
  • 3 evőkanál tejszín 
  • 1 dkg vaj 
  • 1 tojás szétválasztva 
  • só és frissen őrölt bors


A krumplikat meghámozzuk és felkockázzuk. Sós vízben feltesszük főni. Amikor megfőtt, a vizet leöntjük alóla, és egy villával óvatosan összetörjük. Nem baj, ha maradnak benne kisebb darabok. Hozzáadjuk a vajat és a tejszínt. A fokhagymát és a rozmaring leveleket felaprítjuk finomra, és hozzákeverjük a krumplihoz. A sajtot lereszeljük és a felét belekeverjük a krumplis keverékbe. Hagyjuk hűlni, és amikor már elég hideg, hozzákeverjük a tojássárgáját. A fehérjét felverjük és hozzákeverjük a krumplihoz ezt is. 3/4-edig megtöltjük a kivajazott szuflé formákat, ezeket egy tepsibe pakoljuk, amibe öntünk egy kevés vizet. A maradék sajtot a felfújtak tetejére halmozzuk. Az egészet 190 fokra berakjuk a sütőbe, és addig sütjük, amíg a sajt a tetején aranybarnára nem sül.

A zöldséghez
  • sáregarépa / carrots
  • gomba / mushrooms
  • alma / apples
  • sötét  balzsamecet / dark wine vinegar
A sárgarépát meghámozzuk, félbevágjuk és hosszában is elvágjuk a feleket. Tűzálló edénybe tesszük, egy pici olajat tegyünk alá, hogy ne tapadjanak le. Én egy kevés vizet is szoktam alá önteni, hogy gyorsítsam a párolódási folyamatot. Az egészet lefedjük fóliával, és 200 fokon elkezdjük párolni a sütőben. Közben az almákat megmossuk, félbevágjuk, a magházukat kiszedjük és vastag szeletekre vágjuk.
A gombákat félbevágjuk és szintén nagyobb darabokra vágjuk. Amikor a répa már félig megpuhult, hozzákeverjük az almát és a gombát is. Meglocsoljuk a balzsamecettel, és lefedve még pároljuk, amíg meg nem puhul az alma is. Amikor már puha, levesszük a fóliát és még sütjük 10 percig.