A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bazsalikom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bazsalikom. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. július 4.

Nyári rakott krumpli bazsalikommal és paradicsommal


Tulajdonképpen ez egy másolata annak a bazsalikomos krumplinak, amit anyukám csinált mikor kicsik voltunk. Már sokszor megkérdeztem tőle a receptet, de mindig elfelejtem, úgyhogy most rögtönöztem egyet magamnak. Vészes agyleállásom volt ma szakdoga ügyben, és kellett valami ami új vágányra tereli a gondolataimat. Azt kell mondjam, hogy az akció sikeres volt :) Az is igaz, hogy újkrumpliból, friss érett paradicsomból és friss fűszernövényekből szinte semmit nem lehet elrontani. Nagy lelkierővel hagytam egy adagot Nővérnek is, remélem értékelni fogja.


Hozzávalók 2 személyre:
  • 6 db közepes újkrumpli
  • 2 darab érett paradicsom
  • 1 fél fej lila főzőhagyma
  • 10-12 levél friss bazsalikom
  • egy marék friss kakukkfű
  • 3 evőkanál tejfö
  • só, frissen őrölt bors
  • egy kevés olívaolaj


A krumplikat megmosom, de a héját akár rajta is hagyhatom, mert újkrumpliról van szó (habár ha nem sütve van, a héját néha nehéz elrágni, úgyhogy talán itt mégis csak jobb lenne a hámozás). A paradicsomokat megmosom, a hagymát meghámozom. Aztán előveszem a V gyalut, és legyalulom közepesen vastag szeletekre a krumplit és a paradicsomot, a hagymát pedig a legvékonyabb fokozaton. Egy tűzálló tál aljára öntök egy kevés olívaolajat és rápakolom a krumplikat. Megsózom és megborsozom. Jöhet rá a hagyma egy része és az egyik paradicsom szeletekben. Egy pár friss bazsalikom levelet tépkedek rá, illetve megszórom friss kakukkfűvel. Ezt a rétegezést folytatjuk, amíg el nem fogy az alapanyag, minden rétegnél sózunk is egy keveset. A legtetejére egy réteg krumpli kerül, aminek a tetejét óvatosan megkenjük tejföllel. Én lefedtem, bár lehet hogy nem is kéne, 180 fokon sütöttem meg kb. 1 óra alatt. A fedőt levéve még 10 perig pirítjuk (ez a tejfölös sült krumpli a legjobb a tetején). 


Ja és persze lehet ezt is kolbásszal még nehezíteni egy picit, ha már rakott krumpliról van szó :)

2011. június 29.

Teljes kiőrlésű rozmaringos pizzás csiga



Megragadt a fejemben a csigakészítés a múltkori fahéjas után. Ez a tészta most egyszerűbb, rendes élesztővel készült és csak teljes kiőrlésű liszt van benne. Tök egyszerű elkészíteni, a tésztát meggyúrja a kenyérsütő gép, keleszteni kell egy óráig, majd rárakni a többi hozzávalót, feltekerni és felszeletelni. A fűszerezése egy kicsit olaszos, a húst is ki lehet belőle hagyni, de én raktam bele egy kevés apróra vágott csípős kolbászt is.


Hozzávalók kb. 28 darabhoz: 

A tészta: 
  • 35 dkg Graham liszt
  • 30 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
  • 2 nagy csipet só
  • 4 evőkanál olaj
  • 5 dkg friss élesztő
  • 3 dl meleg tej
  • 1 marék rozmaringlevél
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 tojás


A töltelék:
  • 1 kicsi sűrített paradicsom konzerv
  • 4-5 evőkanál ketchup
  • 1 teáskanál édes paprikakrém
  • 1 evőkanál oregano
  • 6-7 levél friss bazsalikom
  • 20 dkg reszelt trappista sajt
  • egy kevés egészen apróra vágott kolbász
A tésztához kimérjük a lisztet, és belemorzsoljuk a friss élesztőt. A rozmaringot egészen apróra felvágjuk és a sóval együtt a liszthez keverjük. Beleöntjük a gépbe, hozzáütünk egy tojást, a meleg tejet és az olajat, illetve a fokhagymákat fokhagymanyomón átnyomjuk. Amikor a tésztát készre dagasztotta a gép, kivesszük és meleg helyen (pl. a sütőben 50 fokon) konyharuhával lefedve duplájára kelesztjük. 
Közben a töltelékhez összekeverjük a sűrített paradicsomot, a ketchupot és a paprikakrémet. Hozzáadjuk az oreganot és jól elkeverjük. A bazsalikomot egész apróra felvágjuk, a kolbásszal együtt. A sajtot lereszeljük.
Amikor a tészta kellően megkelt, kilisztezett felületen újra átgyúrjuk és kinyújtjuk téglalap alakúra, amilyen vékonyra tudjuk, vagy szeretnénk. A paradicsomkrémet rákenjük, és megszórjuk a többi hozzávalóval. A hosszabbik oldalon feltekerjük és kb. kétcentis darabokra vágjuk. Egy tojással megkenjük a tetejét, és a sütőben 180 fokon kb. 15 perc alatt aranybarnára sütjük őket. 

2011. április 13.

Pestós csiga

Az örök harc az élesztővel 

Nem tudom mi történt az utóbbi pár évben, de akárhányszor próbáltam élesztőt felfuttatni meleg tejben, sosem sikerült. Régebben hatalmasra megnőtt mindig, és gyönyörűen lehetett dolgozni vele...de most! Nem tudom mi az oka annak, hogy az élesztő ennyire  nem akar engedelmeskedni nekem, de legutóbb meguntam, és biztonságilag vettem száraz élesztőt, amit még futtatni sem kell. Csak sajnos tele van mindenféle mesterséges borzalommal, hiába lehet vele szép kelt tésztát csinálni. Mégis, a végeredmény nagyon finom lett :) 
A pesto bazsalikomból készült, igazi házi növesztésű bazsalikomból, házilag elkészítve és lefagyasztva. Olívaolaj, bazsalikom, fokhagyma, só és bors van benne, a darált mandulát vagy diót mindig frissen rakjuk bele természetesen. A frissen pirított magvakkal összekeverve és egy átpirítva az egészet, teljesen el lehet tüntetni az esetleg "mélyhűtő" ízt, olyan lesz, mint a friss. 


Hozzávalók a tésztához:
40 dkg teljes kiőrlésű liszt
fél dl olaj
1 dl tej
1 tojás
1 csomag futtatás nélküli száraz élesztő
só, bors

A lisztet összedolgozzuk a többi hozzávalóval, és hagyjuk pihenni egy kis ideig, bár az élesztő csomagolása szerint nem kell hagyni kelni a tésztát. Egy kicsit magában így is keleget, bár nem annyira, mint az igazi élesztős tészta. 

A töltelékhez:
tetszőleges mennyiségű bazsalikom pesto
darált dió vagy más mag, mandula pl.
reszelt sajt
+1 tojás a tetejére
 
A darált diót vagy más magot szárazon megpirítjuk, hogy illatos legyen. Hozzákeverjük a pestot, és egy kis ideig együtt pirítjuk őket, majd levesszük a tűzről. A tésztát egész vékonyra kinyújtjuk,  és attól függően, hogy mekkora csigákat szeretnénk, akkora csíkokra vágjuk fel. A pestot rákenjük, ne túl vastagon, mert akkor nagyon tömény lesz. Bár a mélyhűtött pesto valamennyit mindig veszít az intenzitásából, még így is nagyon aromás. Vékony csíkban reszelt sajtot szórunk rá. A tésztát feltekerjük és felszeleteljük, a tetejüket megkenjük a felvert tojással. 200 fokon sütjük, amíg aranybarnára nem sül a sajt, ez kb. 10 perc. Veszélyes, mert nagyon eteti magát...:)